Interjú Csizmadia Péter ceremóniamesterrel

Kedves nekem ez a poszt, mert Csizmadia Péter ceremóniamester kicsit az én felfedezettem is. Külön csavar a dologban, hogy közel 20 éve ismerjük egymást. Bevallom, amikor meg tudtam a testvérétől, Nóritól, akinek esküvőjét szerveztem 2015-ben, hogy a bátyja lesz a ceremóniamester, voltak fenntartásaim. Noha ismertem Pétert, féltem, mert nem szoktak jól elsülni azok az esküvők, ahol egy rokon vállalja magára ezt a szerepet. Szerencsére náluk nem így lett! Fogadjátok szeretettel a Péterrel készített interjút!

– Nem titok, hogy az első munkád ceremóniamesterként a húgod esküvője volt. Melyik volt az a pillanat, amikor először érezted, hogy szeretnél komolyabban foglalkozni ezzel?

Igen, így volt. Megkérdezte tőlem a testvérem, hogy szeretnék-e műsorvezető lenni az esküvőjén. Előtte kb. 15 évig nem voltam lagziban, szóval elgondolkodtam rajta, hogy tényleg én vagyok-e a megfelelő személy. Mivel azonban könnyen szót értek másokkal, a nyelvtudásomból élek és hatékonyan irányítom a hallgatóságomat, gondoltam olyan nagy bakit úgysem véthetek, úgyhogy igent mondtam. Éreztem, hogy sikerem van, de képzeld, hogy a vendégek hozzám is egymás után jöttek oda gratulálni a buli során – én pedig még gyanút sem fogtam, azt hittem ez is valami szokás… De aztán amikor te, mint szakmabeli, mint esküvőszervező is megdicsértél, akkor elhatároztam, hogy még nagyon sok fiatal pár legszebb napját fogom tökéletessé tenni.

– Szerinted mi a tökéletes esküvő titka?

Egy esküvő egyedi és megismételhetetlen, ezért így is állok hozzá: akkor lesz tökéletes, ha alaposan megismerjük a pár kívánságait és a valóságba ültetjük át azokat. Közben meg jól improvizálunk.

– Mi a véleményed az esküvőszervezőkkel való közös munkáról?

Az esküvőszervezőnek és a ceremóniamesternek meg kell bíznia egymásban és ki kell egészíteniük egymást. Például ahogy a mi esetünkben a te alaposságod az én rugalmasságommal találkozik.

– Esküvőszervezőként azt tapasztalom, hogy jelenleg is számos olyan pár van, akik még mindig nincsenek tisztában azzal, pontosan mit csinál egy ceremóniamester, miért van rá szükség. Te hogyan foglalnád össze a ceremóniamester szerepét?

Nélkülem is lemehet egy esküvő, mint ahogy fodrász sem feltétlenül kell egy szép frizurához. Egy szolgáltatást kínálok: ceremóniamesterként egy személyben vagyok a násznép koordinátora, az esemény házigazdája és az ifjú pár bizalmasa, aki leveszi a vállukról az összes terhet.

Csizmadia Péter – Ceremóniamester
http://myweddinghost.com//
https://www.facebook.com/myweddinghost/
Telefon: +36 30 335 5034
E-mail: myweddinghost@gmail.com

Olvastad már?

Kérj ajánlatot!

Amennyiben érdeklődsz az általam kínált szolgáltatás iránt, kérlek, töltsd ki az alábbi mezőket és felveszem veled a kapcsolatot.

A *-gal jelölt mezőket kérjük kitölteni!

Wedding Academy
Eszsze