Magamról

Amikor felkértek az első esküvő megszervezésére, egy nemzetközi ügyvédi iroda
rendezvényszervezőjeként esküvőket érintő szakirányú tapasztalatok híján voltam, mégis tudtam, hogy képes vagyok a feladatra. Néhány hónappal később, amikor a gyönyörű magyar menyasszony a tökéletesen rendezett sorok között sétált mauritiusi párja felé, már abban is biztos voltam, hogy egész életemben ezt akarom csinálni.

Noha eltelt 10 év, és számos lakodalmat szerveztem már az első pillanattól az utolsó tánclépésig, ma is ugyanazt a szenvedélyt és lelkesedést érzem, ha az esküvőszervezésről van szó. Számomra ez nemcsak szakma, hanem olyan hivatás, melynek minden perce kihívásokkal és tanulással teli kaland. Azért szeretnék a legjobb lenni, hogy mindig, minden körülmények között a lehető legjobbat kapjátok.

Munkámban csakis a kiválóra törekszem: ügyelek rá, hogy a szervezés során éppúgy levegyem a vállatokról a terhet, ahogy a nagy napon. Tudom, hogy a minőség, az elegancia és a nívó a nagy pillanatok garanciái, ezért mindvégig profi szolgáltatóként állok mellettetek, és biztosítom a gördülékeny, idegeskedéstől mentes esküvőt. Nekem ti vagytok a legfontosabbak, így, ha kell, barátként is számíthattok rám.

Együttműködő partnereim egytől egyig az ország legjobbjai közül kerülnek ki, mert őszintén hiszem, hogy az élet legfontosabb eseményei nem tűrnek kompromisszumot.

Nemzetközi és magyar jegyespárok esküvőszervezőjeként kiemelten fontos számomra, hogy kettőtök frigye valóban két kultúra találkozása legyen, így ügyelek rá, hogy az egyes nemzetek tradíciói és hagyományai egymást kiegészítve teljesedjenek ki. Megtalálom a módját, hogy mindkettőtök családját boldognak és elégedettnek lássátok.

Legyen az kazah fátyolceremónia, egy különleges nemzeti fogás az étlapon, meglepetés néptánc-előadás a barátoktól, vagy éppen az események újragondolt menetrendje, megoldom. Érkezhetnek vendégeitek a világ száz pontjáról, beszélhetnek sokféle nyelven és dialektusban, mégis megértik majd egymást, hiszen van egy közös nyelvük: az irántatok érzett szeretet.

Nektek a nagy napon nem lesz más dolgotok, mint idegeskedés és aggódás nélkül, csodás körülmények között, biztonságban megélni szerelmetek szépségét, és kimondani az igent.

Nagy pillanatok. Rátok szabott tökéletesség. Alida Wedding.

Kérj ajánlatot!

Amennyiben érdeklődsz az általam kínált szolgáltatás iránt, kérlek, töltsd ki az alábbi mezőket és felveszem veled a kapcsolatot.

A *-gal jelölt mezőket kérjük kitölteni!

Wedding Academy
Eszsze